A TÜRELMES JONI
1960. július 30-án Joni Eareckson 17 éves. Fiatal. Szép. Lovagol. Úszik. Táncol. Tele van álmokkal. Szerelmes és szeretik. Csupa élet. Mozgás. Léte tiszta lendület.
1987. július 15-én tolókocsiban érkezik a budapesti Rezső téri templomba. Több ezren jöttek látni és hallgatni őt, aki világ körüli útján hazánkba is ellátogatott.
Arca formás. Szépségét őrzi. Tekintete nyílt. Arcán mosoly, szemében erő. Akár énekel, akár beszél, életkedv cseng hangjában. Tolókocsiban ül. Mindkét keze béna. Lábai mozdulatlanok. Húsz éve már.
Nézem. Hallgatom magyarra fordított beszédét. Hatalmas optimizmus tölti be az emberi életet illetően. Szavait a kereszténység hatja át. Azzal a szándékkal jöttem megnézni és meghallgatni őt, hogy tanuljak tőle. Tanuljam a türelmet, melyet ő már 20 éve gyakorol.
Mi történt 1960. július 30-án?
Önéletírásában így beszéli el:
"Lenyugvóban volt a júliusi nap, piros-melegen sugározva a Chesapeake-öböl vizét. A víz sötéten csillogott, és ahogy beugrottam, hideg tisztasága megborzongatta a bőrömet. Éreztem, hogy a fejem valami kemény dolognak ütközik. Ugyanakkor testem tehetetlenné vált, elvesztettem uralmamat felette.
Fájdalmat nem éreztem. Arccal feküdtem a tenger fenék homokján. Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Miért van a kezem mellemhez kötözve? - gondolatban így sikoltoztam. -Jaj! Valami foglyul ejtett!
Éreztem, hogy víz áramlása egy kissé felemel, majd újra leejt a fenékre. Megpróbáltam elrugaszkodni. De úgy látszik, a lábam is meg volt kötözve, vagy csapdába került!"
Joni döbbenetes elevenséggel írta le annak a percnek a pillanatait, melyekben saját tehetetlenségét érezte a víz alatt és már-már megfulladt. Nővére emelte ki a vízből. Nem mozdult sem a keze, sem a lába. Sőt kezén és lábán az érintést sem érezte.
Azonnal kórházba vitték. Megműtötték. Feszítőkeretbe tették. Heteken át abban kellett lennie. Később tudta meg, hogy a nyakát törte el. Emiatt bénult meg válltól lefelé.
Hat hónapig feküdt hanyatt. Hónapokat töltött rehabilitációs kórházban. Reménykedett, hogy meggyógyul. Bénasága azonban nem változott. 1969. április 15-én ért véget rehabilitációja.
Megkérdezte az orvost:
"-Doktor, én mindent megtettem azért, hogy visszanyerjem a kezemet. Most már kezdek kételkedni, hogy valaha ez bekövetkezik.
-Nem, Joni. Soha többé nem fogja tudni használni a kezét - mondta a z orvos tompa hangon. -Jobb, ha ebben nem reménykedik, és hozzászokik a gondolathoz."
A gondolathoz? A tényhez! Béna a lába, többé nem fog járni. Béna a keze, többé nem fog autót vezetni, mosdani, fésülködni vele, ölelni azt, akit szeret. Tudomásul venni és élni, hogy egész életére tehetetlen marad. Másokra utalva mindig.
A szomorúság mérhetetlen hulláma borította el. Szívében az elkeseredés, a lázadás vihara. Elfogadni önmagát. ÍGY. Tűrni saját tehetetlenségét...Aztán eljött az az óra, hogy elfogadta önmagát, így és attól kezdve nőtt a türelme.
Egy vallási közösségben barátokra lelt. Főiskolára iratkozott be. A szónoklás és a nyilvános előadás című tárgyakat vette fel. Barátai vitték naponta a főiskolára és jegyzeteltek helyette.
Aztán megtanult írni. Roppant fegyelemmel és türelemmel a szájába tartott ceruzával előbb vonalakat, majd betűket és szavakat írt le. Később ecsetet vett a szájába. Festett és rajzolt. Képeit szakértők kiállításra javasolták. Első kiállításán a tv is jelen volt. Kérdezték tőle, miért szignálja képeit a PTL betűkkel?
"-Ez a -praise the Lord- rövidítése. Dicsérjétek az Urat. Isten jó volt hozzám. Krisztusi vonásokat vésett a jellemembe, megajándékozott béketűréssel, célt adott életemnek."
Joni barátai segítségével könyvkereskedést nyitott. Így anyagilag biztosítani tudta függetlenségét. Közben járja a világot. Előadásokat tart. Tanúságot tesz meggyőződéséről, hogy minden körülmények között van értelme az emberi életnek. Pesten hallottuk szavait:
"-Nektek mi a korlátozottságotok? Harag bénít? Bűn, betegség, magány? Tudom, ez nem könnyű. Nekem is mindennap azt súgja a szívem: nem bírom elviselni ezt a tolókocsit! De vannak idők, amikor Isten igéjére támaszkodom, és összeszorítom a fogam, és hálát adok Istennek."
Ilyeneket és ehhez hasonlókat mondott. És neki elhittük, hiszen 20 éve már, hogy ő türelmes.
TÜRELMES
önmagához,
mozdulatlan kezeihez, béna lábaihoz,
a tolókocsihoz, az állandó kiszolgáltatottsághoz,
a ceruzához, ecsethez, papírhoz,
mások sajnálkozó tekintetéhez,
mások részvétlenségéhez vagy éppen
segítéséhez...
Türelemben tudott és tud várni, tűrni, élni. A türelem erénye által őrizte meg emberségét. Testi nyomoréksága nem tette lelki nyomorékká, mert a türelem által tökéletesítette lelki képességeit.
Tízezrek olvassák könyveit. Tízezrek hallgatják és merítenek erőt abból az erőből, melyet a türelem ajándékozott neki.
A türelem tesz őt szeretetre méltóvá. Vannak barátai és öt éve egy japán férfi felesége lett. Élheti a szeretet életét.
Joni türelmes ember.
Ha Ő tud az lenni, mi ne tudnánk?
"A türelem rózsát terem." Joni életében csodákat terem.
A te türelmednek milyen virágai lesznek?
TÜRELEM
A legmindennapibb, a legszükségesebb és sajnos a legritkább erények egyike. A türelmetlenség századát éljük. Egyszerű tény. Nincs életkorhoz kötve. Gyakorolhatja s gyakorolnia kellene gyermeknek, ifjónak, felnőttnek egyaránt.
Türelem kell az erősnek, türelem a gyöngének, türelem egészségesnek és betegnek. Türelemre van szüksége a győztesnek és türelemre a vesztesnek. Türelemre annak, aki parancsol, s türelemre az engedelmeskedőnek.
Türelem kell önmagunkhoz,
türelem másokhoz,
türelem a gondokhoz, fájdalomhoz, szenvedéshez, munkához, az ismétlődő érzésekhez, szavakhoz,
türelem az élet "unalmához",
türelem az emberi élet kiszámíthatatlanságához.
A TÜRELEM a lelkierő megnyilvánulása. Az önuralom gyümölcse. A türelem erő ahhoz, hogy a lélek megőrizze nyugalmát, tettrekészségét és képességét a cselekvéshez.
A türelem hordja vállain saját gyöngeségeinket, mások tökéletlenségeit, az együttélés terheit.
A türelem segít úrrá lenni a nehézségeken. A sikertelenségben a türelem képes kivárni a sikert.
A türelem békességessé teszi az embert. Segít együttélni a másképpen gondolkodó, más magatartásban cselekvő emberrel.
A BÉKE és az ellentétes meggyőződésű emberekkel folytatott PÁRBESZÉD alapja a türelem. Csak a türelmes emberek tudnak élni pluralista társadalmakban, mely a jövő egyetlen lehetséges társadalma.
"Életünk a szakadatlan türelem iskolája. Ha a "hétköznap" az általános iskolája, a betegség a felsőfokú egyeteme"-írja Pilinszky János.
A türelem épít. A türelmetlenség szétzúz. Az élet jele a türelem. A türelmetlenség a széthullás, a halál kezdődő állapota. A türelem szépségét igazán akkor fogjuk föl, amikor a türelmetlenség rút megnyilvánulásaival találkozunk.
A türelem várja ki az érés idejét.
Türelem várja ki az érés idejét.
Türelem a váradnós anyákban...Türelem az ihletet váró művészekben...
A türelmet soha nem hagyja el a remény.
A türelmes ember tud érintkezni másokkal, kapcsolatot teremteni és megtartani.
Nem élhetsz türelem nélkül. Ragyogjék fel, melegedjék fel a szívedben. Látszódjék tetteidben. Halkítsa szavaidat, fékezze indulataidat, kitartást adjon várakozásaidban.
A türelem által erős leszel, szelíd és megértő. Szeretetreméltóvá tesz a türelem. Türelmed könnyen vezet a bölcsesség felé...
Joni Eareckson: Egy lépéssel tovább című könyve
"Lenyugvóban volt a júliusi nap, piros-melegen sugározva a Chesapeake-öböl vizét. A víz sötéten csillogott, és ahogy beugrottam, hideg tisztasága megborzongatta a bőrömet. Éreztem, hogy a fejem valami kemény dolognak ütközik. Ugyanakkor testem tehetetlenné vált, elvesztettem uralmamat felette.
Fájdalmat nem éreztem. Arccal feküdtem a tenger fenék homokján. Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Miért van a kezem mellemhez kötözve? - gondolatban így sikoltoztam. -Jaj! Valami foglyul ejtett!
Éreztem, hogy víz áramlása egy kissé felemel, majd újra leejt a fenékre. Megpróbáltam elrugaszkodni. De úgy látszik, a lábam is meg volt kötözve, vagy csapdába került!"