VENDÉGEIM ÁRTATLANSÁGA

Azt a napot nem felejtem el. Különös és váratlan vendégeim voltak. Egy gyermek és egy gyilkos.

Előbb a gyermek jött. Még reggel. Csöngetésre mentem a kapuhoz. Nyílt és félénk tekintettel nézett rám a gyermek.

-Jó reggelt! Ákos osztálytársa vagyok. Őt keresem.

-Gyere be. Ő nincs itthon, de megvárhatod.

-Köszönöm.

A belső szobában ültettem le. Képeslapokat tettem elé, meg könyveket.

-Érezd magad otthon. Ne zavarjon, hogy gépelek. Sürgős munkám van.

A gyermek leült. Lapozgatta az újságokat. Kezébe vette a könyveket. Én pedig dolgoztam, figyeltem a munkámat. Nem vettem észre, mikor állt fel. Már csak azt láttam, hogy beszélget a pintyőkékhez.

-Kicsi madárkáim! Ne féljetek! Értitek, amit mondok? 

A kalitka foglyai mintha értették volna szavát. Csivitelésükből öröm énekelt. A pintyőkék és a gyermek "érezték" egymást. 

-Azután a gyermek virágaimhoz ment. Önfeledten nézte a kaktuszokat, az óriásira nőtt leandert. A rózsáknál szeme tágabbra nyílt. Láttam, gyönyörködik a színek pompájában. Az illatot magába itta.

-Szépek vagytok - suttogta maga elé, vagy a rózsáknak?

-Most mire gondolsz? - kérdeztem. Hangomtól megrettent. 

-A Kis Hercet rózsájára. Tetszik ismerni? Mióta olvastam Saint-Exupéry könyvét, másként látom a virágokat, az állatokat.

"A felnőttek nekem is furcsák" A bácsi is. Szívesen fogad, leültet, de utána nem szól hozzám. Dolga van. Fontos. Nincs ideje megszelídíteni engem, ahogy a Kis Herceg mondaná. Őt a róka tanította erre. Igen, szelídíteni: kapcsolatot felvenni. Velem. Törődni velem, kérdezni, beszélgetni. Lényegesebb lenne az, mint bármi más. Igazam van?

Hallgattam. Meglepődésemben egy szó nem jött a számra. Csak néztem. Zavarban voltam. Kis vendégem folytatta.

-Ugye nem teszik rám haragudni? Így járok mindig, amikor a szívemmel nézem - hogy jól lássam- a virágokat, az állatokat, az embereket.

-Óh, nem, nem, miért is haragudnék? Csak meglep, amit mondasz. Úgy érzem, igazad van.

Ebben a pillanatban toppant be a fiam. A két gyermek megölelte egymást. Örömükben még a "sziáról" is megfeledkeztek.

-Régóta vársz?-kérdezte a fiam.

-Nem. Éppen édesapáddal beszélgettem.

-És nagyon jól elbeszélgettünk. Kis barátod jól lát mindent, mert a szívével lát, mint a Kis Herceg. Mehetünk labdázni?

-Menjetek. A két gyermek futott az udvarra. Meglepetésemből, melyet kis vendégem ébresztett bennem, kezdtem magamhoz térni. Az öröm édes ízzel töltötte be szívem. Találkoztam egy gyermekkel, akiből a vele született ártatlanság szólalt meg.

Aznap délután érkezett váratlanul a másik vendégem is. Házunk előtt hónapok óta egy öreg ember sepri az utat, a járdát. Télen a hüval küszködött, tavasszal az esőzés nehezítette munkáját, most a porral küzdi sziszifuszi harcát. Csíkos védőmellénye jelzi, a város útgondozóinak egyike. Seper, lapátol. Lelkiismeretesen. Az utca lakóit látásból ismeri. Előre köszön. Jó reggelt! Jó napot! Különös lakja a város központjának. Nagyon öreg. Háta hajlott. Majdnem derékszögben. Ritkán néz fel, mert nehezére esik. Néhányszor-mikor köszönt-találkozott a tekintetünk. Az övé nyílt, egyenes. Tiszta. Bár mintha örökké kutatná a másik szemét, mégis - nem tudtam, hogy miért - az ártatlanságot juttatta eszembe.

Azon a napon délután, amikor csöngetésre nyitottam a kaput, ő állt előttem györnyedten.

-JÓ napot, kérem, engedjen be, nem érzem jól magam.

-Jöjjön csak. Belépett. Kezében seprű, lapát.

-Jöjjön még beljebb, itt az előszobában pihenjen meg.-Falhoz támaszotta a seprűt, a lapátot. Leült. Vizet hoztam neki.

-Jobban van?

-Igen.

-Főzhetek egy kávét? Éppen magamnak is készíteni akartam.

-Nem kérek. Köszönöm. A vérnyomásom miatt nem ihatok.

-Hány éves?

-67 éves vagyok, de dolgoznom kell, hogy nyugdíjam legyen.

-Nem értem.

-Börtönben voltam 15 évig. Azok az évek nem vehetők figyelembe a nyugdíjnál. Hogy miért ültem a börtönben? Félek megmondani. Embert öltem. Beismertem. Elítéltek. Megérdemeltem. Megbűnhődtem. Kemény volt az a 11 év a rácsok, a falak között. Bányában is dolgoztam. Ott rokkant meg a derekam. Megbántam én kérem, amit tettem. Éveken át sírtam éjszakánként. Akkoriban szégyelltem a könnyeimet. Ma már tudom, nemcsak az arcomat áztatták, de tisztára mosták a szívemet is.

Míg beszélt, hol maga elé nézett, hol a szemembe. Tekintetében ott volt az a különös fény, ami máskor is az ártatlanságot jutatta eszembe.

-Nem bánta meg, hogy beengedet? Magunkfajta börtönviselt emberek félünk, hogy megvetnek, lenéznek minket, ha kutudódik a múltunk... Hallgattam, mit szóltam volna? Elmondtam volna neki, hogy kutató tekintetében látom a visszaszerzett ártatlanságot? Talán gyúnynak vette volna, talán el sem hitte volna.

Hirtelen felállt.

-Köszönöm a szívességét. Jólesett a víz, jólesett, hogy meghallgatott.

-Jól van?

-Már jól érzem magam. Délután azért elmegyek az orvoshoz. Elindult. Majdnem földig görnyedten lépett le a három lépcsőn. Fogta seprűjét, lapátját. A kapuban kezet fogtunk. Tekintetünk újra találkozott. Úgy nézett a szemembe, mint az olyan ember, akinek lelkiismerete tiszta. Ártatlan. Újra.

Azt a napot nem felejtem el. Vendégem volt egy gyermek és egy gyilkos. Az egyiket a veleszületett ártatlanság, a másikat a visszaszerzett ártatlanság tett igaz emberré.

Az Ártatlanság

Felhőtlen ég.

Tó tükrén úszó rózsa.

Kisgyermek szeme.

Ártatlanság.

Ártatlan az, akit az  erkölcsi rossz még nem éritnett. Ártatlan az, aki tiszteli az erkölcsi jót és küzd érte. Az ártatlan erkölcsileg tiszta. Ártatlan, aki jogilag nem vétkes.

Meddig érintetlen a hómező? Meddig nem fúj a szél felhőt az égre? Gyermekkorunk ártatlansága meddig tart? Porszem is szennyezi a rózsát!

Elvesztett ártatlanságunkat vissza lehet és kell szereznünk. Nincs olyan bűn, melyet, ha a szív megbán, jóvá tesz, el ne tűnnék az emberből, és akkor újra ártatlan lesz. A visszaszerzett ártatlanság egyenértékű az el nem veszett ártatlansággal. (Sokak szerint érettebb!)

Nincs ártatlanság az emberi szívekben!-mondják sokan, és cinikusan nevetnek a szón: ártatlan.

Ám az ártatlanság tetten érhető a szívben, abban a szívben, mely igaz szerelemben él-abban a szívben, mely az irgalmasság tetteit cselekszi: beteget látogat, halottat temet, megvigasztalja a szomorút, enyhíti a fájdalmat...

Az ártatlanságra szükségünk van, mert az a tisztelet erényének előfeltétele. Akár "eredeti", még el nem vesztett, akár újra visszaszerzett az ártatlanság, a tisztelet értékét egészíti ki.

Aki a szívtisztaságot dicséri, az az ártatlanság előtt hajt fejet. Aki a tiszta szívben gyönyörködik, az az ártatlanságnak örül.

Jobbá tenni a világot!-emberi kötelesség és nagyszerű program. Első lépés e célhoz: őrizd meg vagy szerezd vissza ártatlanságodat!

A JÓ győzelme ártatlanságunkon áll vagy bukik.

Egész ember csak az lehet, akibern a teljességet az ártatlansá teremti meg.

Érintetlen hómező, felhőtlen ég, úszó rózsa, kisgyermek szeme-mennyire védtelen, mennyire sebezhető és ugyanakkor mennyire nélkülözhetetlen, hogy szépnek és JÓnak lássuk a világot.

Az ártatlan ember lehet védtelen, lehet sebezhető, de ártatlanok nélkül az emberi élet elviselhetetlen lenne.

Az Emberben, az Emberiség Jövőjében addig lehet hinni, amíg él, létezik köztünk legalább egyetlen olyan ember, aki ártatlan...

Ártatlanságodért felelős vagy.

Önmagad miatt és az emberiség miatt.

Oldal: Vendégeim ÁRTATLANSÁGA
Kísértés a jóra! A Jó az emberi szív természete! - © 2008 - 2024 - etikaiolvasokonyv.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat